GARROTÍN KALAPPAL INTENZÍV KURZUS

AUGUSZTUSI INTENZÍV FLAMENCO KURZUS

GARROTÍN KALAPPAL INTENZÍV KURZUS
Augusztus 26-30., hétfőtől péntekig

HELYSZÍN
La Kati Táncstúdió
Cím: 1021, Kuruclesi út 18/c.
A helyszín egy nagyon kellemes, Andalúz stílusú stúdió vár.

TÉMA
GARROTÍN KALAPPAL

Ez a kurzus a flamenco egyik kedves, a Garrotín műfajával ismertet meg. Ez a palo a 19. század vége felé jött létre, és alapja az Asturias folklór (észak Spanyolország), de keveredett a sacramontei cigány 2/4-es ritmusú tangos alapjaival. Így a flamenco repertoárba való beillesztés után a garrotín-t tovább fejlesztette, Niña de los Peines énekes, és Carmen Amaya táncos. Vidám, ünnepi, statikus és érzéki karakterű palo, Annak ellenére, hogy kalappal esetleg nadrágba táncolják, mégis nagyon nőies. Mivel kalappal táncolják, ez egy plusz eszköz, aminek használatával ismerkedünk az órán. Ezen kívül, foglalkozunk a pontos mozdulatok tökéletesítésével, hiszen a garrotín előadási módja, nagyon karakteres és egyedi. A koreográfia struktúrája: bevezető- letra- escobilla-letra és tangos. A kurzuson, a koreográfia bevezető és az első letra (versszak) részeivel foglalkozunk.

ÓRAREND
Hétfőtől péntekig
Közép-haladó szint
18.00-19.00, flamenco kar-lábtechnika, garrotín compas és stílus ismeret, kalap használata
19.00-20.00, garrotín koreográfia
Kezdő szint
20.00-21.00, flamenco kar-lábtechnika, garrotín compas és stílus ismeret, kalap használata
21.00-22.00, garrotín koreográfia

TANDÍJ
35.000 Ft
A kurzus díjának előlegét – 8.000 Ft összeget - átutalással előre, a maradék összeget pedig a helyszínen készpénzzel fizetheted az első óra előtt. Ezzel előre biztosan letudod foglalni helyedet a csoportban!

Artemundo Kft, Erste Bank, 11600006-00000000-41677803
Az előlegedről számlát kapsz a helyszínen.

KEDVEZMÉNY
35.000 forint helyett 33.000 Ft /fő a kurzus díja, ha előre fizeted átutalással azt.

A befizetett összeg el nem vész akkor sem, ha végül valami váratlan esemény miatt nem tudsz részt venni a kurzuson, mert egy későbbi időpontban felhasználhatod bármelyik intenzív vagy hétvégi kurzusomon.

JELENTKEZÉS
Szeretettel várom jelentkezésedet e-mailen, és foglald le a helyed a csoportban!
lakatiflamenco@tanfolyam.com vagy flamencokurzus@gmail.com.

MI TÖRTÉNIK A JELENTKEZÉSED UTÁN?
Írásban vagy visszaigazolom a jelentkezésedet, és várlak nagyon sok szeretettel!

VISSZAMONDÁSI FELTÉTELEK! FONTOS!
A jelentkezésedet fontosnak tartom, komolyan kezelem, és ezzel lekötök számodra egy helyet!

Ezért a visszamondást szigorúan kezelem! A kurzus első alkalma előtt 5 napon belül történő lemondás esetén a kurzus díja kifizetendő! Pénzt visszautalni nem áll módomban.

A befizetett összeg el nem vész akkor sem, ha végül valami váratlan esemény miatt nem tudsz részt venni a kurzuson, mert egy későbbi időpontban felhasználhatod 1 éven belül valamelyik intenzív vagy hétvégi kurzusomon.- de csak jelzett lemondás esetén! Ha nem jelezted, de távol maradsz, úgy a pénzed nem jár vissza és fel sem használhatod.

Jó hangulat lesz, erről gondoskodom, és jó érzésekkel fogsz távozni. Ebben biztos vagyok!

Tarts velem a kurzuson, legyél minél többet jó társaságban olyan emberekkel, akiknek hasonló a flamenco iránti lelkesedése! Szerezz új barátokat, flamencóban gazdag élményeket!

SZERETETTEL VÁROM JELENTKEZÉSEDET!

 

***********************************************

TANGOS DE MÁLAGA INTENZÍV KURZUS
Augusztus 12-15.
Már most lehet jelentkezni!


HELYSZÍN:
La Kati Táncstúdió
Cím: II. Kuruclesi út 18/c.

TÉMA:
Ez a kurzus a Tangos de Málaga, a flamenco egyik legkedveltebb műfajáról szól kezdők és haladó részére egyaránt! Tangos de Málaga az egyik legizgalmasabb műfaja a flamenco színes világának, 4/4-es ritmusú lendületes, dinamikus, a flamenco táncosok által nagyon kedvelt palo.

ÓRAREND:
Hétfőtől csütörtökig
Közép-haladó szint
18.00-19.00, alap tánctechnika, flamenco kar-lábtechnika, compas ismeret
19.00-20.00, koreográfia
Kezdő szint
20.00-21.00, alap tánctechnika, flamenco kar-lábtechnika, compas ismeret
21.00-22.00, koreográfia

TANDÍJ:
28.000 Ft


JELENTKEZÉS:
Jelentkezés e-mailen: lakatiflamenco@tanfolyam.com vagy flamencokurzus@gmail.com, és 8.000 Ft előleg fizetésével lehetséges! Artemundo Kft, Erste Bank, 11600006-00000000-41677803  

 

SZERETETTEL VÁROM JELENTKEZÉSEDET!

 

 

 

****

2018

INTENZÍV KURZUS A NYÁRI AKADÉMIA AUGUSZTUSI PROGRAMJÁBAN
Augusztus 27-30.

Már most lehet jelentkezni!
Ez a kurzus a cantiñas-ról szól kezdők és haladó részére egyaránt! Az alegrías egyik alfaja cantiñas egyik legvidámabb, lendületesebb műfaja a flamenco színes világának. 12-es ritmusú, izgalmas ritmikai és lendületes dinamikus lelkületű, táncosok által nagyon kedvelt palo.

SZINT, ÓRAREND:
Hétfőtől csütörtökig.
Közép-haladó szint
18.00-19.00, alap tánctechnika, flamenco kar-lábtechnika, compas ismeret, escobilla
19.00-20.00, letra, remate, cierre
Kezdő/gyenge közép-haladó szint
20.00-21.00, alap tánctechnika, flamenco kar-lábtechnika, compas ismeret, escobilla
21.00-22.00, letra, remate, cierre

HELYSZÍN:
II.Kuruclesi út 18/c.

TANDÍJ:
22.000 Ft / Fontos tudnivalók! Amennyiben valamelyik héten nem tudsz jönni, a kimaradt órádat, bármelyik másik órámon letudod járni! Ezt nyugodtan találd ki előre és írd meg nekem! Köszönöm!

JELENTKEZÉS:
Jelentkezés előleggel és a jelentkezési lap kitöltésével lehet!
Előleg, 10.000 Ft, Artemundo Kft, Erste Bank, 11600006-00000000-41677803

 

 

SZERETETTEL VÁROM JELENTKEZÉSEDET!

 

 

JÚNIUS 25- JÚLIUS 25. (5 HÉT)

AKCIÓS ÁRON SZABADON LÁTOGATHATÓ BÁRMELYIK ÓRA, jelentkezni e-mailben már lehet!

Június 25-től július 23-ai hétig 5 héten keresztül, kedden és szerdánként lesz óra.
Nyáron is folytatódik a tánc, igazi mediterrán hangulatban! Várlak Titeket limonádéval és tinto de veranoval, nyári üdítő fröccsel! Kezdünk egy olyan 5 hetes programmal, ahol be lehet jönni bármelyik órára, kilehet probálni új kezdő tanfolyamokat Közben lesz egy élőzenés workshop, ahol várunk Titeket Morenitoval, ahova kezdőket is várunk, és augusztus elején folyatjuk a táborral. Táborba, ha mihamarabb jelentkezel, annál több eséllyel tudlak elszállásolni a szállodában, de ha lemaradsz, akkor is tudsz jönni bejárósként. Ez esetbe a szállást neked kell leszervezni!
Minden információ fent van a honlapon az élőzenés workshop-ról és a táborról is!

SZINT, ÓRAREND ÉS TÉMA:
KEDD:

Kezdő/közép-haladó
18.00-19.00, alap tánctechnika és lábtechnika
19.00-20.00, felváltva farruca palo és tangos
Közép-haladó
20.00-21.00, alap tánctechnika és lábtechnika
21.00-22.00, felváltva seguiriyas palo és soleá por bulerías

SZERDA:
Kezdő/közép-haladó
18.00-19.00, alap tánctechnika és lábtechnika
19.00-20.00, felváltva bulerías palo és tientos
Kezdő
20.00-21.00, alap tánctechnika és lábtechnika
21.00-22.00, sevillanas

TANDÍJ:
25.000 Ft /5 hét, heti 2 óra (összesen: 10 óra)
AKCIÓ, 30.000 Ft/ 5 hét, heti 4 óra (összesen: 16 óra)
AKCIÓ, 38.000 Ft/ 5 hét, heti 8 óra (összesen: 40 óra)
Tandíj befizetés utalás esetén, előre fizetendő 18-ától,  és készpénzes befizetés esetén, az első órán! Fontos tudni való! Amennyiben valamelyik héten nem tudsz jönni, a kimaradt órádat, bármelyik másik órámon letudod járni! Ezt nyugodtan találd ki előre és írd meg nekem! Előre is köszönöm!

Jelentkezni e-mailben már lehet!

 

Sziasztok!

Már Granadában töltődök, az Alhambra látványa nappal és a naplementében, az Albayzín Sacramonte flamencós hangulata és tablao előadások is sokat tesznek hozzá! Bár van pár napom szombatig, mégis arra vágyom, hogy lassan teljen az idő. Készülök hozzátok lélekben és fejben is!

Júliusban lesz kezdő intenzív kurzus, és külön közép-haladó és haladó is. Ezen kívül, annak aki csak hétvégén ér rá tervezek hétvégi kurzust is!
Jelentkezni ezen a héten e-mail címemre lehet!
Jelentkezni: tanfolyam@lakatiflamenco.com

KEZDŐ FLAMENCO KURZUS GRANADÁBÓL
Időpont:
Július 24-28, összesen 7,5 óra
H-P 19.00-20.30

INTENZÍV FLAMENCO KURZUS GRANADÁBÓL
Időpont:
Július 17-22, összesen 12 óra
Erős kezdő, gyenge közép-haladó csoport
H-P 18.00-20.00, szombat 11.00-13.00
Koreográfia: TIENTOS
Erős közép-haladó, haladó csoport
H-P 19.00-21.00, szombat 12.00-14.00
Koreográfia: SOLEÁ

INTENZÍV FLAMENCO HÉTVÉGE
Időpont:
Július 28-30, összesen 10 óra
Közép-haladó, haladó csoport
P 19.00-21.00, szombat-vasárnap, akár megbeszélés szerint.
Koreográfia: SOLEÁ

A balatoni táborba nagy az érdeklődés, ezért a foglalás, jelentkezési sorrendben történik. Nehogy lecsússz róla, jelentkezz MOST!

Jelentkezni: tanfolyam@lakatiflamenco.com

BALATONI FLAMENCO TÁBOR
Helyszín:
Balatonföldvár, Riviéra Park Hotel
Időpont:
Augusztus 3-6
Téma:
Kar- és lábtechnika, compas-palmas ismeret, legyező technika, koreográfia, flamenco fitness, stretching, színpadi műhely (jelenlét, térforma, színpadi mozgás, interpretáció). Koreográfia: seguiriya legyezővel. Csütörtök délután kezdünk, péntek-szombaton egésznap, és vasárnap ebédszünetig tartanak a flamenco órák. Délelőtt és délután 2-3 óra flamenco tánc.
Hozzatok táncfelszerelést, tréningruhát egy kis testedzéshez, polifoamot vagy törcsit a nyújtáshoz, és természetesen fürdő ruhát!
Szállás közvetlenül a Balaton partján van, sok fürdési és napozási lehetőséggel, de sétálva közel a centrumhoz. A táncterem az épületben található, napi több óra flamenco órával gyarapíthatod tudásodat, jógázási lehetőség is lesz, illetve egy –egy hastánc és modern kezdő tánctréninget is kipróbálhatsz!
Félpanziós szállás:
Jelentkezni előleggel lehet! Jelentkezz minél hamarabb, mert hamar betelik a hely!

Szeretettel Várom Jelentkezésedet!

 

 

 

INTENZÍV NYÁRI KURZUSOK ÉS ALKOTÓMŰHELY

INTENZÍV NYÁRI KURZUS
2016. július 25-29.

ÓRAREND ÉS TEMATIKA
KEZDŐ CSOPORT, 18.00-19.00 flamenco tánc alapjai, kar- és lábtechnika, compás ismeret, koreográfia.
KÖZÉP-HALADÓ CSOPORT, hetfőn: 19.00-21.00, és kedd-péntek 19.00-20.30, kar- és lábtechnika, compás ismeret, koreográfia.

TANDÍJ
Kezdő 12.400 Ft

Haladó22.000 Ft /La Kati Tánciskola 2015/2016-os évad növedékeinek 20.000 Ft

Ha szeretnél jönni a kurzusra és az alkotóműhelybe is, akkor a tandíj 35.000 Ft

Jelentkezni 5.000 Ft előleggel lehet!

Szeretettel várom jelentkezésedet e-mailben július 21-ig!

ALKOTÓMŰHELY
Augusztus 5-7.
(péntektől vasárnapig)

LEHET JELENTKEZNI KEZDŐ SZINTTŐL A HALADÓIG
Pénteken az órák délután, hétvégén délelőtt és délután is lesznek.
Órarend a jelentkezők szintjei szerint lesz kialakítva. Napi több óra tánc (összesen 15 óra), compas ismeret, flamenco tánc alapjai, kartechnika, stílus, lábtechnika, forgástechnika, koreográfia, flamenco elmélet.

TANDÍJ
25.000 Ft /La Kati Tánciskola 2015/2016-os évad növedékeinek 24.000 Ft
Ha szeretnél jönni a kurzusra és az alkotóműhelybe is, akkor a tandíj 35.000 Ft

Szeretettel várom jelentkezésedet e-mailben július 21-ig!

 

 

 

FLAMENCO TÁBOR

Augusztus 4-7., Balatonföldváron a Riviéra Park Hotelben.
Részleteket hamarosan!

SZERETETTEL VÁROM JELENTKEZÉSED!